(Na jó, ne haragudjatok a lógásért, nem merem ígérni hogy jobb lesz de majd igyekszem...)

Azt sem nagyon tudom már hogy hol kezdjem el... A nyár már messze van, nem is igazán tudom mit mondjak róla, csillagásztábor, keresztény gólyatábor, jók voltak nagyon, aztán már itthon, rendrakás, mozik, éjszakai vidámpark, sokminden. De most ebből egy csepp sincs bennem, most színültig vagyok annyiminden mással, vagyis most éppen inkább csak eggyel, és miért van az hogy ami jó az bennem mindig színek és illatok kavalkádjaként csapódik le. Színek, illatok, egy ELTE TTK és egy versenybicikli... Nagyon nagy baj lesz, ha nem leszek bátor hamarosan.

Amúgy a SOTE rettenetes volt tegnap még, hatalmas és eltévedős és rémísztő, főként az Anatómiai intézet, attól szerintem egész életemben félni fogok. Persze azért az instruktoraink elláttak minket mindenféle jótanáccsal, megtudtuk például hogy hol árulják Budapest legjobb kávéját és hogy latin órára nyugodtan lehet másnaposan is menni (de nem lehet, mert kivételesen nem péntekre tették hanem szerdára, jajdeszomorú), de valahogy ezek sem tudtak feldobni. Mondjuk tény az is, hogy erősen bal lábbal kelhettem reggel és a nap jelentős részében fájt a fejem, ami ugyebár igen keveset emelt a hangulatomon... Ma viszont gondolom sikerült jobb lábbal, mert egészensokkal jobb lett a helyzet, életemben először már okos egyetemistána éreztem magam egy pillanatra, aki bizony igenis tudja hol van a Dékáni Hivatal és talán még azt is hogy mikor van nyitva, sőt ezt még lazán oda is veti a szembejövő Bálintnak... Már felismerek olyan embereket is akik se nem voltak osztálytársaim, se nem jártak Áginénihez, és NETnek hívom a NETet (Nagyvárad téri Elméleti Tömb), bár a liftjét még nem próbáltam de ami késik nem múlik. Komolyan ha nem lenne az az anatómia gyakorlat akkor talán már nem is bánnám olyan nagyon az egészet. Amúgy az órarendünk a http://ora.sote.hu oldalon található, az enyémhez felül az a2-es csoportot kell választani és akkor kiadja. Amikor néhány óránk enyhén szólva egymásbalóg akkor például nemtudommivan, remélem azért egyszer az is kiderül...

Amúgy itt is egyértelműen jelzi a javulást hogy az egyetem is lassan kiszíneződik bennem, a voltszentimrés Fruzsival való összefutás (ugye, Mircsi? :D) pedig egyértelműen a nap egyik pirosbetűs eseménye volt. Naszóval valami csak lesz, és maradjunk egyenlőre ennyiben. Tudom hogy már nincs miért idebiggyesszem hogy Geszti voltam, de a szokás hatalma.

Most szállt el az internetkapcsolat egy szép hosszú írásommal együtt, amit jelenlegi állapotomban (azaz ilyen mértékű entrópiával a fejemben - ami ugyebár a fizika törvényei szerint csak növekedni tud /mármint az entrópia/, de hogy még hova azt el sem merem képzelni :P) képtelenségnek tűnik reprodukálni. Arról szólt, hogy bocsánat a kevés írásért, hogy Svájc jó volt bár már nagyon messzinek tűnik (hegyek, részecskegyorsító, csokigyár, gleccser, gitáros anglikán szertartás, Montreux, ahol a Smoke on the Water született, Freddie Mercury pedig meghalt, és persze Gilles, akit öcsémmel együtt valószínűleg soha nem fogunk elfelejteni - ilyenek). Továbbá hogy a vitorlástábor pedig még jobb volt, köszönet érte az egész "családnak" ;), és aki regisztrál Marci honlapjára az meg is nézhet róla egy szuperjó videót :P :)

Aztán arról már nem szólt annyira, hogy a Whataya Want From Me c. számnak most minden betűje igaz rám, és egyébként pedig úgy ahogy van fejtetőn áll az egész világom, ráadásul a rengeteg kacat, ami a zsebében volt eddig, most szerteszét gurult a padlón (tudjátok, még egy világnak sem árt kiürítenie a zsebeit mielőtt ilyeneket művel - dehát mit csináljon szegényke, nem tudhatta előre hogy ez fog történni vele). A legjobb az egészben, hogy mindennek az okozója még nem is igazán tudja hogy miket művel(t) bennem. Egyébként a lényeg az, hogy igazánfogalmamsincs mi lesz most.

Most pedig indulás Balcsira és beláthatatlan időre búcsú a blogtól. Most úgy tűnik hogy csillagásztábor is lesz még, meg Gyula (rokonlátogatás), meg ki tudja még. Lényegében azt sem tudom per pillanat hogy hazajövök-e még valaha. (Nem, mert akkor egyetemre kell mennem. most jött meg a levél.)

Hihetetlenül kusza bejegyzés, hihetetlen zűrökkel a fejemben. Gyönyörűszép nyarat azért mindenkinek Gesztitől.

U.I.: Mivel továbbra sem tudok linkelni:
Smoke on the Water: http://www.youtube.com/watch?v=BbXlFjTTqtk&feature=related
Marci honlapja: http://www.cindom.hu/
Whataya Want From Me: http://www.youtube.com/watch?v=MjN-0hDLUqY

Enyhén szólva nagyon ki vagyok merülve, és egyre képtelenebb dolgok történnek velem. Három napja nem alszom rendesen, és mostmár ma sem fogok... Ne haragudjatok, majd mesélek meg mondok értelmes dolgokat, de most nem megy. Egy hét vitorlástábor holnap reggeltől.

Már nem túlságosn nem aktuális, de hogy addigis legyen valami olvasnivaló: Balcsin írtam, 2010. 07. 13. 13:36 :) By Geszti.

Bori most írt smst, hogy kábé két hónap küzdelem után végre kapott munkát. És gyönyörűen, megállíthatatlan erővel süt a nap. Persze mint általában, most is nehezen viselem a balatoni száműzetést, dee... valahogy pillanatnyilag nem is tűnik annyira rémesnek :) Éled bennem a remény.

MUSZÁJ, hogy a dolgok jóra tudjanak fordulni! Az emberek tudnak változni, a körülmények tudnak változni, a sebek be tudnak gyógyulni, a szívek össze tudnak forrni! Hiszem. Hiszem, és hinni akarom. Hinni akarom, hogy van jövő, hogy a kilátástalannak tűnő problémákra is akadhat megoldás, hogy az univerzumnak lehet válasza a legnagyobb kétségbeeséseinkre is. Hogy bár félek nagyon, van még miért előre (és felfelé) nézni. A múlton túl lehet lépni, és a felhők között utat találhat magának a fény.

Nehéz most még kicsit, lebegni a semmiben, a múlt hiányában és a jövő teljes bizonytalanságában, de mégis. Áldott, aki előre néz.

 Azt hiszem ez így nem megy tovább. Itt az ideje, hogy különváljunk. Mármint blogírásban. Talán így könnyebb lesz mindkettőnknek. Vagy legalábbis nekem biztos. Ezúton nyilvánosan bocsánatot kérek mindenkitől, de főleg Gesztitől, amiért nem blogoltam több, mint 1 évig, és ilyen sokáig húztam ezt...

Ezentúl tényleg igyekezni fogok aktív tagja lenni a blogoló társaságnak. =)

Szóval mostantól itt vagyok megtalálható: http://www.bbecky.blogspot.com/

Bia blogolta még egyszer utoljára ezen az oldalon.

Na, ideje menni, holnap hatkor kelek... Utoljára (meg egyébként először is) kb tíz évesen ültem repülőn, úgyhogy az is szinte új élmény lesz. Szóval majd gondoljatok rám ha milkacsokit esztek (ugye, Róka? :D), egy hét múlva jövök! By(e) Geszti.

U.I.: amúgy a kvarkok onnan jöttek, hogy elméletileg látni fogunk egy igazi részecskegyorsítót... amihez ráadásul angol idegenvezetés lesz, és elméletileg én fogok tolmácsolni anyukámnak meg öcsémnek, hát hajrá :D

Őszinte legyek? Utálooom ezt a napot :S :S Nagyon félek az estétől. Oké, hogy fejfájásom a fáradtságtól volt tegnap, hányingerem meg a fejfájástól, de a hőemelkedés tuti pszichoszomatikus... Életemben először tizenkét éves koromban állapítottam meg az aktuális betegségemről hogy lelki eredetű (persze mostmár teljesen nyilvánvaló hogy az volt, de akkor még azt sem tudtam hogy tényleg létezik ilyen), úgyhogy mostanra ez már nem igazán okoz problémát. Persze nyilván nem a bankett az egyetlen probléma, még csak nem is a legnagyobb... Lovesick, Mircsi, remember?... :P ;) De mindegy is, mindenesetre bocsánatot kérek minden érintettől a tegnapi nyűgösségemért, nagyon sajnálom :S :(

Megaztán Bence azt írta levlistára, hogy utána bulizunk (ugyanis ott nem lesz sem alkohol sem zene, ez valóban elviselhetetlenül hangzik... *szemforgat*). Na ez a következő. Annyira endorfinhiányom van az utóbbi időben hogy állandóan táncolhatnékom van (meg persze csokit eszem, ami nem túl jó hír), most hirtelen itt a lehetőség, de tuti nem lesz olyan amilyennek elképzeltem mikor még nem hittem hogy be fog következni. A múltkor is úgy mentem el, hogy 1. az osztályért és 2. végülis ha nem adok esélyt a jó dolgoknak hogy megtörténjenek, akkor nem fognak megtörténni - az eredmény a legpozitívabb elképzeléseimet is magasan felülmúlta. Tegnap a mélypont közelében pedig majdnem írtam egy bejegyzést, hogy mindent megadnék érte ha aznap este elmennénk ketten táncolni... Hát így teljesüljön mindenkinek minden kívánsága. Persze nem fogom kihagyni, de ha józanul nézzük a dolgokat, ennek sehogy nem tud jó vége lenni.

Na jó, abba kéne hagyni ezt az egészet, elviselhetetlen lehetek. Pedig anyukám szerint nem vagyok nyafogós... Biztos mert a blogon élem ki :P Na jó, bocsánat, tényleg. I must be paranoid...

Különbenis mindegy, majd hazajövök, kisírom magam, aztán irány Svájc. Bizony, oda megyünk családilag :) Bár csak kedd reggel... Pedig minél hamarabb kéne, sőt már el kellett volna rég. De mondjuk úgy öt perc múlva is ideális lenne. Legalább biztos nem követnék el semmi baromságot az este/éjszaka folyamán, amiben per pill nem tudom ki fog megakadályozni... Na jó, lassan nekem is elegem lesz magamból.

Egyébként tényleg a SOTE-ra megyek, elküldtük a végleges jelentkezést, úgyhogy mostmár nincs is visszaút. (Kivéve ha tizennemtomhány ponttal emelkedik a ponthatár, ami akárhogy nézve sem túl valószínű.) Na ez szép lesz. Szerencsére még nem fogtam fel teljes valójában (na jó, tegnap a Te Deumon egy icipicit, de nem tartott sokáig), így az emiatti pánikolás egyenlőre még várat magára (de ez esetben egészen biztos, hogy ami késik az nem múlik... :S).

Na mostmár tényleg megyek, aki nem olvasta az előző bejegyzést az olvassa inkább azt, "kicsit" pozitívabb benyomást kelt talán... Ha nem írnék Svájcig, az valószínűleg rosszat jelent, úgyhogy én mindenesetre remélem hogy fogok akkor ígérem mindenkinek hozok Milka csokit meg Toblerone-t :P :D Geszti lép, és azért szépen kéri hogy gondoljatok rá ma...

Azért, mert annyi a megkezdett és meg nem kezdett ám megfogalmazódott bejegyzésem az utóbbi időből; de legfőgképpen annak örömére, hogy apukám rájött, mi baja van ennek a gépnek több honlappal köztük a blogollal, és meg is csinálta, így végre tudok írni. And that makes me happy :)

Na jó, kezdjük a kötelezővel: többen kértétek az érettségi eredményeimet. Nem szerettem volna kiblogolni, nem vagyok rájuk valami húdehajde büszke, de persze nincs is miért panaszkodnom már csak ha az osztályomat nézem sem... Szerintem igenis nehéz volt idén (a bioszemelt nagyon), persze volt olyan is ami nem (kémia közép), és vannak tanárok akiknek nem értjük igazán a döntését (ez nem én vagyok, velem összességében véve mindenki rendes volt, de mégis). Na szóval, lényeg a lényeg, százalékok szerint növekvő sorrendben mert az úgy olyan bizakodóan fest:

történelem közép: 83%
biológia emelt: 84%
magyar nyelv és irodalom közép: 92%
matematika közép: 93%
kémia közép: 96%
angol közép (még tavaly, de mostmár ideírom): 98%

Hát így sikerült. Nem mondom azt sem hogy mi nem tetszik, maradjon csak így és örüljünk neki. Ezen kívül egy darab nyelvvizsgát tudok felmutatni, illetve kettőt, egy középfokú és egy felsőfokú angolt :) Szóval ezzel nagy valószínűséggel bent vagyok a SOTE-n... Hogy ez jó-e nekem vagy sem, az majd eldől.

Persze aztán volt itt minden, nihil-érzés és félelem, bár egyik sem volt olyan erős, mint amilyenre számítottam. Van egy elméletem ennek okáról, de azt jelen blog keretei között nem szeretném kifejteni... ;) Viszont mivel szépen leérettségiztünk már az első nap mindketten Biával, így megengedhettük magunknak a részvételt azon a bizonyos jubileumi Ez az a nap!-os rendezvényen, ami igencsak megérte a margit-szigeti kiruccanást (aminek során még egy vattacukrot is megettünk ketten, nagy nehezen és már csak az érdekesség kedvéért is :D). Ezen kívül szereztünk magunknak W.W.J.D.-s karkötőt (What Would Jesus Do, vagyis mit tenne Jézus [a helyemben]), sőt, én még egy "God is my rock" meg ilyesmi feliratú pengetőt is, úgyhogy mostmár tényleg meg kell tanulnom gitározni :P. A koncertekről itt* vannak videók és fényképek, bár nem valami zseniálisak. Ha engem kérdeztek: Ron Kenolyról első körben természetesen az egyedi humora maradt meg, egyetemben azokkal a fejtegetéseivel, hogy például Jézus romantikus volt-e meg ehhez hasonlók. Aztán persze a 42 éve tartó boldog házassága, a szűnni nem akaró derűje és nem utolsó sorban az ég, ami kitisztult mialatt énekelt. Ha számot kéne mondanom tőle: God is Able (to do what He said He would do...), illetve Mourning into Dancing (utóbbi mert olyan táncolhatnékom van már jó rég óta... biztos endorfinhiány. de itt legalább lehetett picit, a Planetshakersen meg ugrálni, jó volt). Ha meg Planetshakers (őket ismertem, úgyhogy a benyomások így már kevésbé megfogalmazhatók), akkor You Are Good (énekeltük sokat, lájk nagyon), Everybody Get Up, vagy persze Free, de az mindig. És itt említeném meg a velünk együtt ugráló-csápoló nővéreket (apácák, de ebbe a szóba annyi pejoratív töltést sikerült pakolnia ennek a fantasztikus társadalomnak, hogy inkább nem is használom. én ismerek "apácákat", nyilvánvalóan ellentétben azokkal, akik annyi okosságot tudnak elmondani róluk. zárójel bezárva.), az vicces volt, szépen lobogott a ruhájuk :D

Na jó, még el akartam mesélni egy érdekes találkozást Borival, aminek során a "véletlenek" kész sakkpartit játszottak velünk, igen érdekes (és milyen jó :)) eredménnyel; aztán hogy Bianka is járt nálunk (nem túl sokat de mégis, ilyenisrégvolt:); meg hogy anyukámmal már egész összeszokott csapat vagyunk ruhavásárlás terén, így ma meglepő sikerrel zártunk (hosszú évek óta először van hordható rövidgatyám, éljenéljen, és ez még csak egy a jó hírek közül); sőt talán azt is, hogy az Aludj csak, én álmodom egy igencsak jó - bár számomra kicsit sírós - film (persze hollywoodi, Sandra Bullock, romkom dehát ez van... már csak a címe miatt is jár neki egy nagy pirospont :P); de azt hiszem mindenki jobban jár ha mára megelégszem ennyivel. Na persze aggódnom is volna miért (azt is teszem), de most éppen számomra is meglepő módon az elégedettség van bennem túlsúlyban (van szépruhája sok, okos apukája megcsinálta a laptopját, mostanában senki nem akart összeveszni vele - kicsibaba egy cumisüveg langyos tejjel :D :D), és amíg lehet igyeszem ezt fenntartani. No jóéjt, kedves olvasóim, Geszti voltam :)

U.I.: a vásárlókörút során "csak" kétszer kényszerültem a Bad Romance-t hallgatni, és pluszban egyszer Guns N' Rosest (ez mondjuk túlzás, a Paradise City egy meglehetősen félresikerült feldolgozását de mégis), ezek az élmények néha nem hiányoznak... vagy persze ki tudja.

*bocsi, nem tudom hogy mi történt, de most meg linkelni nem tudok... ha majd apa ezt is megcsinálja, akkor lesz az is :) mindenesetre ez ide vezetne: http://www.ezazanap.hu/hu/a-jubileumhoz-melto-unnep-volt-a-szombati-ez-az-a-nap

Jelentem, leérettségiződtem tegnap. Reggel 7.20-tól este hatig voltam benn a suliban, és ami a legmeglepőbb az egészben, hogy összességében véve pozitív benyomás maradt bennem az egészről... (kivéve a kémiát :S ) Tényleg nem gondoltam volna, hogy egy érettségi alatt ennyit lehet nevetni :)

Na szóval úgy kezdődött, hogy éjszaka körülbelül 3-4 órát aludtam, nem tudom pontosan (azt hiszem jobb is), de az ötöt szinte biztosan nem érte el. Ezen kívül elképzelhetetlenül felkészületlen voltam, mondjuk nem annyira magyarból meg kémiából, de töriből a tételek egy részét még csak el sem olvastam, nemhogy megtanultam volna... Szóval mivel az sejthető volt alapból is hogy már aznap sorra kerülök, azért izgultam nagyon hogy legalább délután, és még elolvashassam a maradék törit O.o

Elméletileg fél nyolckor lett volna megnyitó, hát valamikor nyolc után volt is. Az elnök persze töri (és orosz) szakos... Nagyon utáltam hogy hangosan olvasták fel az emelt szóbelik eredményét ("Saci", aki a jegyzőnk volt és megdöbbentően aranyos), de mikor kiderült hogy nekem 100% lett kicsit megnyugodtam :) Annál kevésbé volt rám jó hatással mikor megtudtam hogy 10.30-kor be kell mennem, tehát alig két órával később... Nem is tudtam hova kapjak hirtelen, egy ideig a kémiát olvasgattam mert az volt az első, de valamiért nem azt a két tételt amit a legkevésbé tudtam hanem a többit (hülyegyerek), aztán meg Dalmának a törit K. Réka gyönyörűen kidolgozott tételeiből. Filep (meg kicsit Réka is) magyarázott nekem valamit a II. világháború kitörésének okairól, aztán megint kémia, de már semmit nem fogtam fel az egészből. Végül behívtak (kis késéssel), kémia tétel: ecetsav. Már akkor majdnem elsírtam magam, de a felelet alatt végképp... Dalma azt mondta nem hiszi el hogy rossz lett, azzal az indokkal hogy "de te Ági vagy...!" Pedig tényleg, a végén már az elnök is engem nyugtatott, hogy 98%-os írásbeli után ne csináljam már ezt... De gondolkodni sem bírtam, mondjuk Túróczy jelenlétében sosem bírok (főleg ha ő vizsgáztat...), meghát miért pont ez. (Különbenis, a tételsorban az volt hogy "karbonsavak", az még úgy egy dolog, de hogy csak az egyikről??) És azt sem tudtam, hogy egyenleteket is kell írnom, ez egy szóbeli felelet basszus. Mondjuk azt hiszem túlzás volt így kétségbe esni, de lebénított a tény hogy néhány kérdésre nem tudom a választ... (Ez előtt két szóbeli érettségin voltam, angol és bioszemelt, és mindkettő 100% lett... Nem mintha bármelyiktől, és főleg a kémiától ezt vártam volna, de az egy másik dolog hogy utólag mit vonnak le mint hogyha úgy mész oda hogy már alapból fogalmad sincs valamiről.) (Nna, most sikeresen lerontottam a saját hangulatomat, zseni vagyok.) Mondjuk kísérlet legalább könnyű volt.

Na mindegy, utána viszont magyar jött, kihúztam Adyt (Almássy majd elszállt az elragadtatottságtól, mondta hogy "látod milyen kegyes hozzád a sors", hát gondoltam köszi, ezek után...), nyelvtanból meg a költői képeket és alakzatokat, igazából azt hiszem mindent tudtam (kivéve hogy nem jutott eszembe a szórendcsere latinul (inverzió természetesen, no comment :), de azt mondta az Almássy hogy az nem baj.) Az elnöknek is tetszettem, mikor Almássy leállított hozzátéve hogy bár még el tudna hallgatni egy ideig, rögtön mondta hogy ő is, és hozzátette hogy ezek után feltétlenül menjek el Párizsba (na, Vera? ;)) abba a hotelba ahol Adyék laktak, mert egy ilyen felelet után kötelező... Szóval ennek örültem, na :)

Ez után kimehettem mosdóba, persze a "büfét" (a kajálós-pihenős termünket) éppen működtető szülők rögtön megrohamoztak, ezen kívül történt egy kis incidens ami finoman szólva érdekes volt, de azt hiszem jobb ha ezt nem blogolom ki :D Mondjuk megfordult a fejemben hogy most el kéne menekülni, olyan megdöbbentő érzés volt hogy akár olyat is húzhatok amiről elképzelésem sem lesz sok (persze ott van az Atlasz meg a források...), de még ennél is megdöbbetőbb az hogy nincs választásom, be kell mennem és húznom kell... Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és megtettem. Alig mertem kinyitni a borítékot... Aztán meg alig hittem el amit benne találtam (nem azért mert olyan jó volt, hanem mert olyan hihetetlen... aki elfelejtette volna, a bejegyzés elején megtalálja a magyarázatot): a II. világháború előzményei! Messze a legjobb hangulatú érettségim volt :) (a TÖRTÉNELEM, értitek ezt?? :D persze, mondjuk itt számítottam rá hogy nem leszek valami penge hogy enyhén fogalmazzak, nem szívügy meg ilyesmi, de a körülmények is nagyban átettek erre.) Előszöris Kovács Örs a töri szakos elnök miatt borzasztó aranyos volt, mindenkihez maga vitte oda az atlaszt amikor húzott és egyúttal gyorsan eldarálta hogy mire figyeljünk oda, mit hangsúlyozzunk ki és stb... Mondanom sem kell, óriási segítség volt :) Ráadásul ehhez a tételhez pont ki volt akasztva egy térkép az egyik szekrényre (a szélén a fontos eseménnyekkel és dátumokkal), Örs rögtön mondta hogy mehetek oda és nézhetem, meg is fordíthatom és felhasználhatom... Szerenycsére Zoli, aki közvetlenül előttem volt, kihúzta a másik tételt amihez falitérkép volt ('56-os forradalom meg ilyesmik), mert lehet hogy egyedül nem mertem volna odamászkálni (mondjuk ő a végén odahúzott egy széket és leült jegyzetelni, az már nagyon komoly volt :D). Viszont rögtön problémák merültek fel mikor meg akartam fordítani a térképet, például akkor derült ki számomra hogy az egy piros papírvágó ollón lóg, amit valahogy becsíptek a szekrényajtók közé... Aztán mikor nagy nehezen lekalamoltam onnan (alig értem fel a 171 vagy hány centimmel, magassarkúban :D), rájöttem hogy nem tudom hogy fogom megfordítani hiszen kb nagyobb mint én (mondjuk Zolinak sikerült, úgyhogy valószínűleg csak béna voltam), úgyhogy végül a Molnár Gábornak (fizikatanár, de nem összekeverendő Szabó Gáborral) megesett rajtam a szíve és odajött segíteni... Szegénykém, még a negyedik alkalommal is ilyen készséges volt, már nehéz volt nem nevetni az egész helyzeten (főleg magamon) :D

Ráadásul Zoli felelete alatt bent ült a töri szakos igazgató (meg Bálinté alatt is, megszivatta szegényt eléggé, úgy sajnáltam :$), és mikor Zoli mondta hogy Nagy Imrét kivégezték, beleszólt, hogy ezt mellesleg megúszhatta volna. Örs meg visszaszólt neki hogy nem, de erről ne most vitázzanak... De vitázni kezdtek :D Sőt, végül az elnök is beszállt az Örs pátján, úgyhogy már hárman mondták a magukét teljes lelkesedéssel, miközben Zoli csak pislogott hogy mi van :)) Szegény, igazából sajnáltam, meg lehetett ijedve, én is meg lettem volna... De azért ilyen jelenetre nem számít az ember egy érettségin, és mi külső szemlélők (Bori, Robi meg én) nem bírtuk megállni nevetés nélkül :)

Nekem meg olyan hihetetlen ötletek pattantak ki a fejemből az én feleletem alatt, nem is tudom honnan jöttek (Szentlélek, adrenalin... :)), tiszta jó volt. Az egyiket tényleg fél év távlatából kapartam elő valahogyan az emlékeim mélyéről, a másik meg csak valami sejtés volt (vagy lehet hogy a Robinak köszönhető, mondta hogy nagyon szuggerálta :), szóval na :) Mondjuk alapból jól indítottam, mikor felsoroltam hogy kik kötötték a locarnoi szerződést (benne volt a forrásban...), nem esett le hogy "India császára" valójában Anglia uralkodója... :D Örs meg az elnök akkorát néztek, aztán Örsnek esett le hamarabb hogy miket beszélek, sebaj, legalább megnevetettem őket :)) (én is csodálkoztam kicsit mikor olvastam, dehát le volt írva... :D) De azért elmegy ez, na. Igazából kicsit lelkiismeret-furdalásom van, három tantárgyból húzhattam volna olyat amibe belesülök és csak egyből húztam...

Aztán a vége persze különösen jó volt. Kijöttem, megrohamoztak a szülők, csomót beszélgettem M. Réka mamájával, aztán előkerült a Filep meg az Áron, utóbbi a tesi érettségije gyakorlati részére várt... Mindez háromnegyed kettő helyett négy óra körül történt, négy óra alvás és ilyen megpróbáltatások után jó volt ott ücsörögni a kérdezősködő-nevetgélő-izguló szülők (akik valahonnan mind tudták a nevemet, pedig én egyiket-másikat azonosítani sem tudtam az elején) meg a fentiek társaságában a sütik között, csakúgy... Megvártam Borit, megnyugtattam a szüleimet hogy minden látszat ellenére nem vesztem még el, ilyesmik. Időről-időre megjelent valami tanár, Tengely, Saci, még Kovács Örs is (őt különös lelkesedéssel akarták megetetni a szülők, vajon miért :D), aztán végül Bori is előkerült, pedig róla már többen feltételezték hogy beköltözött vagy ilyesmi (négy érettségi és egyszer sem engedték ki közben, valami öt órát volt bent, nagyon durva!! :$). Úgyhogy utána ő kávézott, evett, ilyesmi, közben előkerült Zoli is és megnyugtatta a mamáját hogy legurult a kocsi a lejtőn amit le kellett gurítania (fizika érettségi, Newton-törvények :D)... Szóval olyan "most olyan könnyű minden, szinte csak a semmi tart"-hangulat (mondjuk az a nagy szabadság-érzés engem nem ért el, sőt igazából azóta sem annyira, de majdcsak). Nem volt kedvem sehova menni, igazából majd leszédültem a székről a fáradtságtól, felállni sem volt energiám. Felhívtam Áginénit (aki még mindig ijesztően kedves telefonon keresztül, de tényleg :)), kiszámoltuk hogy Zoli öccsének kb milyen lesz az angolja, aztán végül Robi és Cili, a két utolsó is megérkezett... (Robi különben rémes volt egész nap ahogy mindig :P : töriből kihúzta az egyik legkönnyebb tételt, a nagy földrajzi felfedezéseket és 100% lett neki (látta hogy Örs beírja... de miért ő húzta ki, mikor neki mindenből az lett volna?? Luca meg az ipari forradalmakat, hát nemér.), a magyart végigvigyorogta - saját bevallása szerint "kicsit improvizatív volt, de jó lett", ráadásul két év távlatából emlékezett az ecetsav képletére, mikor én év elején még azt sem tudtam hogy létezik :$ :D Na mindegy, igazából szeretem benne hogy ilyen zseni :)

Na jó, még mindig tudnék mit mondani, de ez már fél oldallal rövidebben is életem leghosszabb bejegyzése lenne, úgyhogy mostmár befejezem. Hétfőn eredményhirdetés különben, na ahhoz mondjuk kevés kedvem van :S Dehát ez van, mindenesetre hálás köszönet és mély tisztelet annak aki végigolvasta!! :) Geszti voltam. (Bianka meg jön és megmondja hogy neki milyen lett, vagy mittudomén de végre mond valamit, mostmáraztántényleg. ez fenyegetés volt :P)

(06. 08. 22:53. Valaki csinálja meg a gépemet hogy arról is el tudjam küldeni, akkor amikor megírtam.)

"Kelj föl és menj, mert én vagyok az Isten." Ez Jónásnak szól a Babits-féle Jónás könyvében. Meg Gesztinek, most (és mindörökké). Néha hihetetlen szükségem van rá, hogy szigorúak legyenek velem.

Nagyon szeretem Sík Sándort, igazából még nem olvastam tőle verset ami nem tetszett. Meg persze igaza van. A harmadik versszak az abszolút kedvenc. (meg az összes többi :) Úgy legyen. Gesztiírta.

Sík Sándor: Áldott, aki előre néz

Agg szót beszélek, megtanuld:
Ha még oly szép is volt a múlt,
S az emlék édes, mint a méz,
Vissza ne nézz!

Ha még úgy el is kérgedett
Az eke szarván két kezed,
Ki hátrafordul, rég tudod,
Az átkozott.

Áldott, aki előre néz.
Szellő szemedbe fütyörész,
Forró a föld, piros a menny:
Előre menj!

Míg a jövendőnek birod
Szögezni márvány homlokod,
Nincs addig darvadozni mért,
Mi jön, ne kérdd.

Régi bölcsesség: ami vár,
Réges-régen megírva már
Szíved piros redőiben, -
De nem pihen.

A rejtelmes redők alatt
Izzik az Élő Gondolat,
Amely öröktől örökig
Munkálkodik.

Eredj és tárt szívvel fogadd,
Amit diktál a pillanat.
Cselekedd, ami rajtad áll.
Nincsen halál.

(Mai utóirat: Igazából tényleg csak az fáj így, hogy én annyira mindent oda tudtam volna adni neki. Sőt, azt hiszem néha oda is adtam. Akkor még talán kellett is neki. Egyébként azt hiszem orvos leszek, de ez most nem tartozik ide.)

Kilométer hosszú privátot írtam, lehet jelentkezni érte aki szeretné elolvasni (Bianka egyszerűen fogja magát és bejelentkezik, khm-khm). Nem pivátnak szántam, de túlságosan fáj és igazából nem érte el nálam a célját. Sokmindenről szól, bocsánatkérések is vannak benne, mert van miért. De a legesleglényege ez a kínai közmondás: „Akkor szeress legjobban, mikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van a legnagyobb szükségem rá." Ez most egy az egyben rólam szól.

Viszont valami csoda folytán felszakadoztak a felhők és süt a nap. Hihetetlen, hogy ez júniusban ekkora hír... Nem baj, most nem panaszkodom, hanem örülök neki. Délután kimegyek a könyvhétre, és szerzek magamnak valami szép verseskötetet. Szerintetek létezik még olyan? Nem tudom, mindenesetre valami szépre van szükségem végre, valamire ami olyan gyengéden végig tudja simítani a szívemet mint a napsugár... (Nem csodálom, hogy virágok a napfényre nyitják ki a kelyhüket és kezdenek el illatozni. Igazuk van. Látjátok, ők is csak úgy működnek mint mi. Hiszen Böjte Csaba is megmondta: "Szelíd jósággal, csendes szeretettel egymásból ki tudjuk szeretni a jót." /Ablak a végtelenre c. könyv/) Olyan derűt, mint a napfény...

Mivel nem találok igazán olyan verset, amilyenre szükségem volna, marad ez. Geszti pötyögte.

Parti Nagy lajos: Csigabú

A bánatot, mit tán ma érez,
mint brummogó, halk őszi hangot,
idomítgassa a kezéhez,
gyúrjon belőle kis harangot,
csigát, lovat, s ne kérje számon,
a búanyag rém furcsa jószág,
egy formátlan szomorúságon
cseppet sem segít a valóság.
De hogyha átöleli szépen,
megdédelgeti az ölében,
s csinál a búból búbabát,
tükörbe néz a hülye bánat,
s mert a bánat egy hiú állat,
elvigyorogja tán magát.

Hihetetlenül írásképtelen vagyok mostanában, igazán nagyon sajnálom... Még most sem tudom, miről fogok írni. Leginkább semmit sem tudok, annyi minden van a fejemben amivel nem tudok mit kezdeni... Nem tudom, mit fogok holnap csinálni, vagy holnapután, vagy akármikor. A heti négy Áginéni az össz biztos pont az életemben, ráadásul ott emberek vesznek körül, hála-halleluja érte, nem tudom mit csinálnék ha ez sem lenne. Hihetetlenül céltalannak érzem magam, az egyetlen ami a lelket tartja bennem az a keddi konzultáció meg utána a Kudari-szerenád (amire nagyon kíváncsi vagyok, talán nem is csoda), de utána megint csak az űr lesz, meg persze a biosz szóbeli harmadikán. Ami pozitívum még, hogy Bori is így érez, úgyhogy remélem rávettem hogy néha átjöjjön délelőttönként... Majd gitározom neki (igen, ez ennek az időszaknak talán az egyetlen igazi pozitívuma, nekiálltam nyüstölni a húrokat végre, és bizonyos tekintetben mintha haladást is fel tudnék mutatni :)), vagy nemtudom, beszélünk angolul, felmondom neki a bioszt ha hagyja vagy fogalmam sincs... Vera, hiányzol nagyon :( Viszont sokat vagyok a családommal, a Bűn és bűnhődést pedig párhuzamosan olvasom Rejtő Az elátkozott part-jával, mert néha megnyugtató ennyire nevetségesnek és komolytalannak látni a valóságban szörnyű dolgokat. Különös ember lehetett ez a Rejtő, nem is értem, hogy lehet ilyeneket írni... A Vincze-szerenád egyébként jó volt, meg jó volt ott ülni a suli előtt a korláton míg Borira vártam hogy bemenjünk Gitta nénihez, jöttek a fiúk edzésre és kedvesek voltak és olyan jó őket látni. Meg a szerenád alatt és után is kedvesek voltak, még Áginéniről is heves viták robbantak ki (:D), Vincze meg olyan aranyos, olyan jó volt látni hogy bár számomra teljesen felfoghatatlan az az élet amit él, ő teljesen jól elvan vele...

Na jó, per pillanat ennyire futotta, majd kitalálok valami értelmeset is egyszer. Betesz nekem ez a nyárvan-és-mégsincs-dolog... Mircsi, áll a szombat?? (Amúgy a te buszoddal mentünk Vinczéhez, bár ő csak három megállóra lakik az Örstől :D) Bejegyezte az alkotói válságát élő Geszti.

U.I.: Az viszont vicces volt, mikor megkérdeztem nagypapámat a BL döntő végeredményéről, mire azt felelte hogy a Milán nyert kettő nullra :D :D Az azért szép teljesítmény, tekintve hogy a Bayern München és az Inter játszott :D (aki véletlenül innen akarna az eredményről értesülni: a két olasz csapatot keverte össze, tehát az Intert be kell helyettesíteni a Milán helyére :))

Az olyan szokatlanul jó dolog, három lány (M. Réka, Dalma meg én) a Kertészeti Egyetem kertjében, épphogycsak átöltözve a töri érettségi után, citromos sört isznak (legalábbis ketten közülük... jó, nemigaz, én is ittam kicsit, sajnos finom volt :)), chipset esznek és pasikról beszélgetnek... Ezek olyan dolgok, amik velem feltűnően ritkán fordulnak elő, pedig ez most határozottan jól esett, valamiért meglepően normálisnak éreztem magam tőle. Ezek valahogy olyan közhelyesen életszerű pillanatok, amik engem többnyire messziről elkerülnek... Mi ugyan nem örömködhettünk felhőtlenül Rékával hiszen nekünk még hátravan a biosz meg a kémia, de most egy hétig akkorsincs más dolgunk mint azokra tanulni, és mindketten úgy éreztünk hogy ez feljogosít minket egy kis fűbenücsörgésre és mosolygásra. Meghát voltak véleményezendő pasiügyek is, és bizonyos szempontból itt is hasonló cipőben járunk Rékával... Dalma közben százszorszép-koszorút font és a fejünkre tette, kiborította a táskájával a sört (amibe én később beletérdeltem), megpróbálta telefonon keresztül megtaláltatni az öccsével a tavalyi bioszkönyvét ("nézd meg a másik szobában az ágy alatt!"), meg azt állította hogy csicseregnek neki a madarak mindenfélét és lám (:D). Nem vagyok én szokva az ilyesmihez, hogy az élet tud ennyire békés és komolytalan lenni egyszerre. Már jó hosszú ideje csak fájdalmas dolgokról beszélgettem még ilyen környezetben is, ténylegesen súlyos és gyakran valóban kilátástalannak tűnő problémákról. Szinte már elfelejtettem, hogy ez nem törvényszerű. Azt hiszem, boldog emberekkel együtt lenni jó.

Most pedig itthon ülök, szemben velem az unokatesómtól a ballagásomra kapott maci, akit valamilyen rejtélyes okból kifolyólag Olivérnek hívnak. Tényleg nem tudok mit kezdeni ezzel a ténnyel, sosem adok embernevet semmiféle lénynek (:D) aki nem ember, mégis mióta megláttam tudom, hogy ez a neve. Pedig nem is illik rá, a legkevésbé sem. Na mindegy, szóval nézzük egymást Olivérrel és azt hiszem mindketten arra gondolunk, hogy majd lesz valami. És ez bizony már a remény első pici hajtása, azt hiszem.

Az érettségikről hadd ne beszéljek, nem lettek se nagyon rosszak, se nagyon jók (kivéve a matekot, az hozzám képest rossz lett :( ), meg a biosz és a kémia különbenis hátravan még. Most azért fogok nagyon szurkolni, hogy valamikor az elejére legyek beosztva a szóbeliknél, mert akkor talán elmehetek erre. (Elsősorban a Planetshakers miatt *.* :) Meg persze sok minden másért is... Hát, Geszti :)

Még tizenkét tanítási nap. Illetve csak tizenegy, a ballagást nem számítva. Elfogytak az értelmes gondolataim, csak azt dobogja valami mélyen belül hogy "mindjárt vége mindjárt vége", az idő elvesztette korábbi távlatait és teljes végességében áll előttem... Ha egy pillanatra hagyom magam belezuhanni ebbe a gondolatba és mindabba, amivel ez együtt jár, elszédülök és remegni kezdek. De nem hagyom. Csak nagyon felszínesen élem meg, máshogy lehetetlen. Számba veszem, kiket nem szabad elveszíteni, hány embert kéne még nagyon megölelgetni mielőtt késő lesz... És közben még mindig nem hiszem el, hogy eljön a pillanat. Holott holnap reggel háromnegyed hétkor életünk utolsó nulladikórás évfolyammiséjével egybekötött ballagáspróba (miközben még azt sem tudjuk, ki kivel ballag majd...), jövő héten próbaérettségik (ami a legnagyobb hülyeség amit ki lehet találni, főleg ilyenkor, mégis minek kell egy héttel az igazi előtt a képünkbe törölni hogy mennyire nem tudunk semmit?! különben úgyis Máténak lesz igaza, ki sem fogják javítani addig... na jó, persze Kovács Örs talán mégis.), Perczel ráírta a múlt hét csütörtöki genetika TZ-re hogy "3. (és egyben utolsó...) biológia témazáró" vagymi, hétfőn pedig töriből ugyanez... Nem az a típus vagyok, aki a végén bele tud húzni, tudtam előre hogy ez lesz, kifolyik az idő a kezeim közül, pedig ahhoz hogy ezt megengedjem magamnak eddig kellett volna tanulni. Tudom hogy lesz egy hetem a kötelező érettségik meg a biosz-kémia között, ami egyfelől hurrá mert elvileg mindent át tudnék ismételni, másfelől meg halálos mert nem tudom hogy fogom rávenni magam... És plusz egy: a kedvemért most azonnal adjon hálát az Istennek vagy a sorsnak vagy aminek szeretne (ha választhatok, akkor az Istennek :) mindenki, akinek a félelem megsokszorozza az erejét nem pedig lebénítja, mert óriási mázlija van.

Nyálas szöveg is meg közhelyes is, tudom. Nem tellik több tőlem... Most pedig az jön, hogy életbe léptetjük a Mircsi-féle filozófiát: nem pánikolunk előre, valami egészen biztosan lesz úgyis. Geszti voltam, meg Ági is bizonyos fokig, de most kicsit nemtudom. Ez így nyolc év után kicsit durva.

U.I.: két dologba szerettem bele az elmúlt napokban (azon az egyen kívül, akibe... namindegy.):
Weöres Sándor: Dob és tánc (szerintem csodálatos, de megértem, ha valaki csak a szemét forgatja majd... szeretném megismerni a srácot aki ezt mondta az iskolai szavalóversenyen, különleges ember lehet.)
McFly: Walk in the Sun (ez a világ egyik legszebb dala lehetne, csak egy kicsit kéne szebb hangja legyen az énekesnek és (na jó, majdnem) mindent vinne nálam... I wonder what it's like to be loved by you :))
//linkek, csak nem látszik!!//

Nem tudom, szabad-e nekem ilyet. Nem tudom, elhihetem-e. És nem tudom, szabad-e erről beszélni. Nem merek... De mostmár vége vége vége lesz hamarosan mindennek, még egy hónap vagy csak kicsit több annál aztán sokkalsokkal jobb lesz, meleg meg Vera meg... talán más is :) (szívében mint száz rózsatő...:D) Csak addig tanulni kéne nagyon, főleg most a szünetben, mert tényleg baj lesz ha így folytatom. ("legyen béke már! / Legyen vége már!" ...) Pedig én igazán egyáltalánsoha nem akartam elballagni.

Sajnos elvarázsol, ha egy versnek gyönyörű dallama van. Mint Weöres Sándor Csiribiri-jének, amivel lehetetlenség betelni. De ezzel legalább annyira.

Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szivünket.

(mossa az eső össze szivünket... nem csak ezért szerettem bele a versbe, de mégis...) Geszti macskakaparta.

Ma délután tavasz volt, madárcsicsergés, ibolyák a kerítésünk tövében, bódító-mesés, már-már merészen boldog esőillat és Esti Kornél éneke. Bori szerint megváltoztam, még kb egy hónapot és egy hetet adjatok, aztán majd megpróbálom összeszedni magam és összekaparni ami még maradt belőlem. Nem lehet ezt így, valamit nagyon máshogy kéne csinálni, de még nem találtam meg a megoldást. És innentől privát, bocsánat...

Egy kis öncélú közvéleménykutatás: Szerintetek miről szól ez a vers? (minden háttérinfó nélkül, első olvasásra! jó, azt szabad tudni hogy Esti Kornél Kosztolányi alteregója, de ez most úgyis majdnem mindegy.)

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke

Indulj dalom,
bátor dalom,
sápadva nézze röptöd,
aki nyomodba köpköd:
a fájdalom.

Az életen, a szinten,
a fénybe kell kerengni,
légy mint a minden,
te semmi.

Ne mondd te ezt se, azt se,
hamist se és igazt se,
ne mondd, mi fáj tenéked,
ne kérj vigaszt se.
Légy mint a fű-fa, élő,
csoda és megcsodáló,
titkát ki-nem-beszélő,
röpülő, meg-nem-álló.

Légy az, ami a bölcs kéj
fölhámja, a gyümölcshéj
remek ruhája, zöld szín
fán, tengeren a fölszín:
mélységek látszata.

No fuss a kerge széllel,
cikázva, szerteszéjjel,
ki és be, nappal-éjjel,
s mindent, mi villan és van,
érj el.
Tárgyalj bolond szeszéllyel,
komázz halál-veszéllyel,
s kacagd ki azt a buzgót,
kinek a mély kell.

Mit hoz neked a búvár,
ha fölbukik a habból?
Kezében szomorú sár,
ezt hozza néked abból.

Semmit se lát, ha táncol
fényes vizek varázsa,
lenn nyög, botol a lánctól,
kesztyűje, mint a mázsa,
fontoskodó-komoly fagy
dagadt üvegszemébe.
Minden búvárnak oly nagy
a képe.

Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek,
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.
Ó szent bohóc-üresség,
szíven a hetyke festék,
hogy a sebet nevessék,
mikor vérző-heges még
ó hős, kit a halál-arc
rémétől elföd egy víg
álarc,
ó jó zene a hörgő
kínokra egy kalandor
csörgő,
mely zsongít, úgy csitít el,
tréfázva mímel,
s a jajra csap a legszebb
rímmel.

A céda életet fesd,
azt, ami vagy te, tettesd,
királyi ösztönöddel
ismersz-e még felettest?
Az únt anyag meredt-rest
súlyát nevetve lökd el,
s a béna, megvetett test
bukásait a szellem
tornáival feledtesd.

Hát légy üres te s könnyű,
könnyű, örökre-játszó,
látó, de messze-látszó,
tarkán lobogva száz szó
selymével, mint a zászló,
vagy szappanbuborék fenn,
szelek között, az égben,
s élj addig, míg a lélek,
szépség, vagy a szeszélyek,
mert - isten engem - én is,
én is csak addig élek.

Menj mély fölé derengni,
burkolva, játszi színben,
légy mint a semmi,
te minden.